Az amerikai Tesla elektromos autókat gyártó vállalat nagy reményeket fektet a német piacba. "Biztos vagyok benne, hogy 2014 végétől évi 10 ezer autót el fogunk tudni adni" - nyilatkozott a Tesla vezérigazgatója Elon Musk a német Die Welt lapnak adott interjúban.

A kaliforniai autógyár az idén mintegy 21 ezer autót állít majd elő. Ez európai piac ellátására a Tesla nemrégiben létesített egy üzemet Hollandiában, a frankfurti IAA autószalonon pedig európai töltőállomás hálózat kiépítését jelentette be.  A Tesla elsősorban a német piacra vetett szemet, ahol 2014 végéig 25 márkakereskedést és 40-50 töltőállomást tervez létesíteni.

A Tesla vezérigazgatója szerint 25 márkaképviselet bőven elegendő lesz a német piac lefedésére, mivel az elektromos autók kevésbé szervizigényesek, mint a robbanómotoros járművek. Ellentétben a hagyományos autógyártókkal, amelyek bevételük jelentős részét szerviz szolgáltatásokkal termelik ki, a Tesla kizárólag autók eladásából kíván bevételre szert tenni. Még az áramot is ingyen adja majd a kocsikhoz. Az általa létesített töltőállomások napelemekből nyerik majd az elektromos energiát és ingyen állnak majd a Tesla autók tulajdonosai rendelkezésére.

A töltőállomások 135 Kilowatt teljesítménnyel 20 perc alatt képesek feltölteni a Tesla autók kimerült akkumulátorait, amelyek 500 kilométeres hatótávot biztosítanak a járműnek. A Tesla az akkumulátorokra nyolc év garanciát ad az autó menetteljesítményétől függetlenül.

A Tesla aktuális modellje, a Model S Európában több mint 70 ezer euróba kerül, míg az Egyesült Államokban 71 ezer dollárba. Az autógyár három éven belül tervezi kihozni középkategóriás modelljét, amelynél 35 ezer dolláros árral számol a "Model S" jelenlegi évi 21 ezres példányszáma helyett már évi 250 ezres gyártási kapacitás mellett.