A Chrysler növekvő nyereségének köszönhetően a Fiat-csoport 2012 harmadik negyedében 286 millió euró nettó eredményt ért el, maga a Fiat azonban 281 millió eurós veszteséget szenvedett el - közölte az autóipari konszern kedden Torinóban.

2013 Dodge Dart Aero

Az év második negyedében a csoport nettó eredménye még 358 millió euró volt, úgy, hogy a Fiat 246 millió eurós veszteséget halmozott fel.

A Chrysler, amelynek 58,5 százaléka a Fiat tulajdonában van, a múlt év harmadik negyedével összevetve 18 százalékkal 12 milliárd euróra növelte árbevételét, főleg az erős észak-amerikai és brazíliai keresletnek köszönhetően. Ugyanakkor a Fiatot erősen sújtja az európai gazdasági válság és az olaszországi recesszió. A torinói székhelyű vállalat piaci részesedése 2009-ben még 8 százalék volt Európában, de 2012 harmadik negyedében már csak 5,9 százalék, Olaszországban pedig egyenesen 23 százalékkal csökkentek az eladások.

A Fiat-csoport nettó eredménye az év első kilenc hónapjában meghaladta az 1 milliárd eurót, a Chrysler nélkül azonban a veszteség lett volna 800 millió euró. A csoport árbevétele 16 százalékkal 20,4 milliárd euróra emelkedett.