Merjünk nagyokat álmodni - gondolták a Citroënnél. És valósítsuk meg - volt a válasz. A DS5 egy megvalósult álom: elkápráztat és lenyűgöz.

Fantázia 

Kevés autó mozgat meg ennyi érzéket, kevés autóban születik újjá ennyi fantázia. Az álom és káprázat világa ugyanakkor csalóka, egy ennyire szép autó nem lehet mindentudó. A szépség esetlen, a világ nem tökéletes.

De mielőtt saját kardunkba dőlnénk, élvezzük ennek a különleges művészi alkotásnak az odaadó kedvességét, a maradás gyönyörét, az elegancia báját és a burzsoázia fennkölt humorát. Mosoly, elégedettség és öröm nélkül nem lehet ebbe az autóba beszállni. Mosolygunk a világ szürkeségén, elégedettek vagyunk az ízlésünkkel és örülünk az életnek. A DS a szépség magabiztosságát adja, kultusztárgy, ahogy ma már az eredeti DS is az.

A DS5 kompakt autó, hossza 4,53 méter (negyed méterrel rövidebb mint egy ötajtós C5-ös), 1,85 méter széles, 1,51 méter magas (vagy inkább alacsony), tömege 1540 kilogramm, csomagtartója 468 literes, ennek szája magas, nem málhabarát.

Formája inkább hasonlít egy űrcirkálóra, mint egy kocsira, belseje is repülőgépre emlékeztet, külön finomság, hogy a három külön sötétíthető tetőablakon vonzza az utastérbe a nap éltető fényét. Lámpa együttese varázslatos, elöl és hátul gazdagon LED-es diódákkal, elöl és hátul mértéktelen krómozással. A kipufogó fészke is látványos, fura, hogy a végek a jobb oldalon találhatók. A masszírozós nappa bőr ülések bordázata megér egy misét, a beltér alumíniumbetétjeinek egy része valódi. Műszerezettsége látványos és bonyolult. A Denon hifi a varázslat része.

Erős, de nem eléggé

A 180 lóerős e-HDI motor nyers, 400 newtonméteres ereje normális vezetésnél alig érezhető, tudjuk, hogy ott van, de nincs szükség erőfitogtatásra, ez az autó suhan az érzékek útján. Vezetője nem siet, csak jól akarja magát érezni benne. 220 kilométer/óra a végsebessége, de autópályán is alig megyünk 150-nel, 9,2 másodperc alatt gyorsul fel százra, de nem próbálgatjuk, nem akarunk vele gyorsulni. Ha akarnánk, szertefoszlana az álom: a dízelmotor hangos és rugalmatlan, a hatfokozatú váltó egyáltalán nem a kedvünkre dolgozik, a valóság mindig fájdalmas. 

Nem franciás

Magasan ülünk, fejtér alig van, a kilátást az Eiffel-torony oszlopai zavarják, a hátsó ablak osztott. A beszálló utasok beverhetik a keretbe a fejüket, a hátsó lábtér szűkös. Bumfordi teste nem könnyed és nem laza, erőltetni kell a gyors haladást, erős gázadásra a nyomatékcsúcs könnyedén tépi ki kezünkből a kormányt, erőfeszítés kell irányításához. Nem kezes, dinamizmusa mogorva, nem érezzük magunkat jól, ha sietni kell vele.

Futóműve suta, ha rosszabb útra tévedünk (elég az autópályán egy repedés) csúnyán felüt, nem értjük, mi lehet a baj, elvégre ez egy Citroën, francia autó, mit autó, űrhajó. A baj csak a méreteivel van, a Citroën Berlingo kisteherautó alapjaira épült, futóműve nem teszi lehetővé a lágyan ringató hidropneumatikus felfüggesztés alkalmazását. Fájó pontja ez az álomnak, ilyenkor rendre felébredünk. Pedig amikor áll az autó, biztos nem cserélném el semmilyen Mercedesre, BMW-re, Audira. De ha elindul...