58 ezer euróba kerül az Audi Q5 245 lóerős hibrid változata.

A németek kicsivel később ébredtek a nyersolajalapú üzemanyagokkal megágyazott álomból, a japánok már évtizedek óta ontják a hibrid kocsikat. Ebbe a sorba száll be az Audi a Q5 hybriddel.

Motor/technika

Kicsi az akkumulátor kapacitása, de nem is ez a célja az Audinak. Az elektromos hatótáv csupán 3 kilométer, ez pont arra elég, hogy jól mutasson a kínálatban, de nem igazi zöldautó az Audi Q5 hybrid.

Az Audi ebben a modelljében mutatta be első piacérett hibridjét, amelynek belsőégésű erőforrása egy 2.0 TFSI (155 kW/211 LE), s elektromos motorjával (40 kW/54 LE) közösen 180 kW (245 LE) rendszerteljesítményt és 480 newtonméter maximális forgatónyomatékot tud hadrendbe állítani. A váltóval egybeépített elektromos motor irányítását a legújabb generációs, kisméretű teljesítmény-szabályzó elektronika végzi, amely a jármű hátuljában elhelyezett lítiumion-akkumulátorból nyeri az energiát. A hajtásrendszer irányítását a motorszabályzásban működő hibridmenedzser-egység látja el, amely – a rendszer működési határain belül – minden menethelyzetben az éppen optimális hajtásrendszert aktiválja, egyben az egyes üzemállapotok közötti lágy átmenetekről is gondoskodik.


Az energiát tároló lítium-ion akkumulátorokat a csomagtartó padló és a hátsó tengely közé szerelték. A raktér nem bővíthető lefelé, pótkerék helyett defektjavító van az oldalzsebben. Az akksi 26 liter térfogatú, 36,7 kilogrammot nyom, 72 cellából áll, kapacitása 6,5 kWh. A cellák névleges feszültsége 266 volt, a hajtásrendszer teljes tömege 145 kiló.

A fékezési és motorfék-fázisok során az elektromos motor generátorüzemre váltva alakítja a jármű mozgási energiájának egy részét elektromos energiává, amit a lítiumion-akkumulátor tárol. Ez az ingyen nyert energia azután az elektromotor üzemében, a légkondicionáláshoz vagy a jármű egyéb fogyasztónak ellátására használható fel. Motorféküzemben, amennyiben a jármű energiaigénye biztosított, a belsőégésű motor az adott szituáció függvényében le is állhat, s az Audi Q5 hybrid quattro károsanyag-kibocsátás nélkül, szinte zajtalanul vitorlázhat tovább. Ez 160 kilométer/órás tempóig aktiválódhat.


A kocsi elméleti fogyasztása 6,9 liter benzin 100 kilométerenként, a valóságban ennél 30 százalékkal többet mértünk.

Vezetés/biztonság

A nyolcfokozatú automatikus váltó, a turbómotor, az összkerékhajtás és az elektromotor közös munkája révén izgalmas a Q5-ös vezetése, igazi sportos SUV. A váltót kézzel is kapcsolhatjuk, sport módban a villanymotor teljes tartalékával támogatja a dinamikus vezetést.

A Q5 hibrid akár 60 kilométer/óra sebességgel is haladhat - akár három kilométert is megtehet nulla emissziójú üzemben - tisztán elektromos hajtással akár a 100 kilométer/óra tempóra is képes.

A csomagtér-ajtó és a motorházfedél egyaránt alumíniumból készül. Az Audi Q5 hybrid quattro karosszériájában nagy arányban szerepelnek a nagy- és legmagasabb szilárdságú acélfajtákból készült komponensek, amelyek a tömeg csökkentése mellett jelentősen növelik az ütközésbiztonság színvonalát, akárcsak a karosszéria merevségét, s lengéstechnikai tulajdonságait is javítják. Az első üléseken a biztonságiöv-előfeszítők és a légzsákok intelligens együttműködése fokozza a biztonságot.

Elektronikus menetstabilizáló rendszere (ESP) új funkciókkal is bővült: felismeri a felszerelt tetőcsomagtartót, vagyis a kocsi tömegközéppontjának jóval magasabb pozícióját. A tetőterhelés a 75 kilogrammot is elérheti. Az ESP ekkor a menetdinamikai határhelyzetekben korábban avatkozik be, e differenciált működés pedig dinamikusabb alaphangolást tesz lehetővé a rendszer számára.

Alapfelszereltség a lejtmenet-asszisztens, amely 30 kilométer/órás tempó alatt önműködően tartja meg a korábban megadott tempót. Az elektronikus menetstabilizáló (ESP) és a blokkolásgátló (ABS) berendezés egyaránt külön terepes üzemmóddal is rendelkezik. Az ESP ekkor a lehető leghatékonyabb vonóerő-átadásra összpontosítva működik, míg az ABS a talaj alapvető jellegét érzékelve választ a homokos, sóderes vagy köves út megfelelő szabályzási karakterisztikája között.

Dizájn/kényelem

Látványosak a hibrid alacsony légelennállású felnijei, a kocsi egyébben nem különbözik a normál Q5-től. Egy hibridnél mindig fontos, hogy finom legyen az átmenet a villanymotor és a belső égésű motor között, az Audinál különösen vigyáztak erre.

Az Audi Q5 hybrid quattro hosszúsága 4,63 méter, szélessége 1,90 méter, magassága 1,63 méter így kifejezetten sportos arányokat képvisel. Légellenállási együtthatója (cW) 0,32. Az Audi Q5 hybrid quattro külső megjelenésében a hátulján és oldalán látható feliratokról, magas fényű fekete bevonatot kapott hűtőrácsáról, 19 hüvelykes, egyedi, tízküllős könnyűfém keréktárcsáiról, valamint kipufogói krómozott végcsöveiről ismerhető fel. Fényszórói kívánságra LED-technikájú nappali világítással kiegészített alkalmazkodó xenon kivitelben is rendelhetők, ez esetben hátsó lámpáiban is fénykibocsátó diódák működnek.

A kocsi négy embernek kifejezetten kényelmes, csomagtartója is négy emberre szabott. A hátsó ülések háttámláinak dőlésszöge szintén szabályozható, s különösen kényelmesen hajthatók le az ülőpárnára, mindehhez elegendő meghúzni a csomagtérben található karokat. A csomagtartó ezzel 460-ról 1480 literre bővíthető.

Gazdag a hibrid Q5 felszerelétsége: automatikus a légkondicionálás, a hajtásrendszer fő energiaáramlásait is megjeleníti a román és magyar nyelven kommunikáló szórakoztató és navigációs rendszer, jó minőségű a hifi, de van merevlemezes tároló, DVD-meghajtó, Bluetooth és Google-alapú térkép is.