SMS-ben is ki lehet fizetni a rövid lejáratú útdíjat szerdától az Orange mobilhálózat 7500-as telefonszámára küldött szöveges üzenettel.

A romániai DN jelzésű országutak és az autópályák használatára feljogosító útdíj kiváltását 2010 októbere óta nem az ablakba kiragasztott matrica, hanem egy országos elektronikus hálózat tanúsítja: a rendszám alapján nyilvántartott úthasználati jogosultságot az országutakon felszerelt kamerákkal is ellenőrzik. Eddig az útdíjat benzinkutaknál, postahivatalokban, az autóklub és több szállítási cég szakosodott kirendeltségeinél, illetve interneten lehetett megvásárolni.

A most bevezetett SMS-szolgáltatás a legrövidebb időszakra szóló díj vásárlását teszi lehetővé: személygépkocsik esetében az egyhetes (három eurós), a teherautóknál pedig az egy napos (11 eurós) útdíjat lehet így kiváltani. A szolgáltatás használata két – egyenként 5 eurócentbe kerülő – szöveges üzenet elküldését feltételezi: az elsőben a gépjármű rendszámát és a díj típusát (például A, B, C, a gépjármű súlya függvényében) kell beküldeni a 7500-as számra (például: B54AJV A).

A rendszer ugyancsak SMS-ben jelzi az útdíj árát és érvényességi időtartamát: ennek elfogadását egy második, „DA” tartalmú üzenettel lehet igazolni, aminek nyomán kifizetésre kerül a díj a telefonszámla terhére, és erről a felhasználó újabb SMS-ben kap igazolást. Aki nincs tisztában azzal, hogy járművének súlycsoportját milyen betűvel jelölik, az a 7500-as Orange számra küldött INFO tartalmú üzenettel kérhet felvilágosítást. A szolgáltatás egyelőre csak az Orange hálózatban működik és roamingban nem vehető igénybe.