A Dacia három új modellje robusztus, társadalmi státuszt erősítő megjelenéssel büszkélkedhet. Az új Logan az elegancia, az új Sandero a vonzerő, az új Sandero Stepway pedig a személyiség húrjait pendíti meg. Tovább nőtt a komfortszint, hála az olyan, a Lodgy és Dokker modellekből átemelt felszereléseknek, mint a Media Nav multimédiás rendszer, valamint a sebességhatárolóval kiegészített (a Dacia modellkínálatában első ízben megjelenő) sebességtartó automata. Az új modellek vezethetősége is nagyságrendekkel javult, hála a minden kivitelnél alapfelszerelés szervokormánynak, az Euro5-kompatibilis motoroknak, valamint az optimalizált zajcsillapításnak.


A gazdaságos üzemeltetés garanciája az újonnan bevezetett TCe 90 benzinmotor, illetve az átdolgozott dízel erőforrások, amelyek fokozott vezetési élményt kínálnak, még csekélyebb üzemanyag-fogyasztás mellett. A Dacia modelljei jellemzően magasabb kategóriákhoz mérhető helykínálattal büszkélkedhetnek. Az új Dacia Logan, az új Sandero és az új Sandero Stepway ráadásul 60/40 arányban osztva dönthető hátsó ülést is biztosít (alapkivitel az új Sandero és új Sandero Stepway modellek esetében; kiviteltől függő az új Logannél). A Dacia három újdonsága már a vásárlás fázisában is versenyképesebb elődeinél.

Az új Dacia Logan, az új Sandero és az új Sandero Stepway a biztonság terén is többet nyújt. Minden Euro 5-ös kivitelű modellen alapfelszerelés az oldallégzsák és az ESC menetstabilizáló. Az új Dacia Logan novemberben bemutatkozott Romániában. Magyarországon december 5-én mutatják be a Sanderót és a Sandero Stepway-t, illetve 2013 márciusában a Logant.


Az új műszerfalon hiánytalan műszerezettség várja a vezetőt; kiviteltől függően külső hőmérővel, órával, elkülönített irányjelző fényekkel. A műszerfalról olyan értékek olvashatók le, mint a pillanatnyi és átlagos üzemanyag-fogyasztás, a még rendelkezésre álló üzemanyag mennyisége, illetve a tankolásig megtehető kilométerek száma, az utolsó tankolás óta megtett távolság, valamint a következő átvizsgálásig megtehető út.

A kezelőszervek funkcionálisabbak, jobban elérhetők lettek; ez különösen jól érezhető a légkondicionáló berendezés és a motoros mozgatású külső visszapillantó tükrök esetében. A kormánykerék és a vezetőülés egyaránt magasságában állítható (kiviteltől függően), a vezetési kényelmet széles lábtámasz és központi könyöklő fokozza (bizonyos kiviteleken opciós tartozék).

Az új Logan, az új Sandero és az új Sandero Stepway vadonatúj, tetszetős üléskárpitokat is kaptak. Bizonyos kivitelekhez opcióként bőrkárpitozás rendelhető, bőr kormánykerékkel és váltógombbal együtt.

A Media Nav elsőként a Dacia Lodgy és Dokker modellek fedélzetén jelent meg, és most a három új Dacia modell is megkapta azt. A rendszer rendkívül egyszerű, ösztönös módon kezelhető. A nagyméretű, 7 hüvelykes színes érintőképernyő Menü nyitóoldaláról természetes könnyedséggel juthat el a felhasználó a különböző funkciókhoz.


A Media Nav rendszer rádiót, valamint mobiltelefon-kihangosítást és vezeték nélküli zenelejátszást (audio streaming) támogató Bluetooth technológiát is kínál. A hordozható médialejátszók az előlapon kialakított USB vagy AUX bemenetekbe csatlakoztathatók, majd közvetlenül az érintőképernyőről vezérelhetők (USB eszközök esetén a kormánykerékről is). A lejátszási adatok a képernyőn jelennek meg. A Media Nav rendszer műholdas navigációs funkciója 2D és 3D (madártávlati) nézeti lehetőségeket biztosít. A Media Nav tartalma frissíthető, illetve kibővíthető (pl. térképekkel). Ehhez nem kell mást tenni, mint az adott új tartalmat a https://dacia.Naviextras.com weboldalról egy pendrive-ra letölteni, majd azt a Media Nav rendszerhez csatlakoztatni, és követni  a képernyőn megjelenő utasításokat.

Az új Logan, az új Sandero és az új Sandero Stepway könnyen kezelhető, rendkívül jól használható multimédiás megoldást kínál. A Dacia Plug&Radio képernyője a középkonzol szerves részét képezi, rajta három sorban jeleníthetők meg az adatok és információk. A rendszer rádiót, MP3-kompatibilis CD-lejátszót, valamint az előlapon elhelyezett USB és AUX bemeneteket kínál. A Dacia Plug&Radio rendszer funkciói a kormánykerékről távirányíthatók. A rendszer a Bluetooth technológiát is támogatja: a vezető a kormánykerék elengedése nélkül fogadhat vagy kezdeményezhet telefonhívásokat, szinkronizálhatja telefonkönyvét és híváslistáját, vagy közvetlenül a fedélzeti hangszórókon keresztül játszhatja le a mobiltelefonján tárolt zeneszámokat.


Bizonyos felszereltségi szinteken mindhárom modell felszerelhető tolatóradarral. Ennek a hátsó lökhárítóba beépített érzékelői hangjelzéssel figyelmeztetik a vezetőt, ha túlságosan közel kerül egy, az autó mögött megbúvó akadályhoz. A funkció a hátrameneti sebességfokozat választásakor automatikusan aktiválódik.

A szervokormány mostantól alapfelszerelés az új Logan és az új Sandero minden, Euro 5-ös motorral szerelt kivitelén, valamint – ahogy eddig is – az új Sandero Stepway kiviteleken.

A tervezők kiemelt figyelmet szenteltek az új Logan, az új Sandero és az új Sandero Stepway optimális akusztikai jellemzőinek. A hangszigetelő anyagok felületét megnövelték, illetve jobb minőségű borításokat alkalmaztak a motortérben és a szélvédő körüli területeken. Ez jelentősen mérsékelte az utastérbe beszűrődő motorzaj mértékét. A dízelmotoroknál beépített új befecskendezők szintén csökkentik az üzemi zajszintet. A szélzajt az ajtóknál alkalmazott, kiegészítő szigetelés segít mérsékelni, míg a vázszerkezet felső részének bizonyos elemeit megerősítve sikerült kiküszöbölni a kellemetlen rezonanciákat.

Az eredmény egy minden téren halkabb utaskörnyezet, amelyben még a zene is szebben szól, hála annak az új jelfeldolgozó elektronikának, amely tökéletesített hangvisszaadást és zenei élményt szavatol.

Módosították a szervokormány visszajelzésének mértékét. Azért, hogy nagy sebességnél is pontosabban lehessen szabályozni a haladás irányát, elnyújtott kanyarokban a rendszer automatikusan visszaveszi a rásegítés mértékét. A még jobb manőverezhetőség érdekében (például parkolás során) pedig jelentős kormányelfordítás esetén megnő a szervo-erő.

Mindhárom modell megkapta azt a multiplex hálózatot, amelyet a Dacia a Lodgy-val vezetett be.  Ez a rendszer olyan új menetdinamikai vezérlő funkciók beépítését tette lehetővé, mint a kipörgésgátlás vagy a vészfékrásegítés. A multiplex rendszer a kényelmi szolgáltatások terén is új lehetőségeket nyitott, a külső hőmérséklet kijelzésétől kezdve a multimédiás rendszereken át a tolatóradarig.

A Dacia modelleket a kezdetektől nemzetközi piacokra fejlesztették. Ezek között olyan, fejlődő országok is megtalálhatók, amelyek úthálózatuk igen változatos minősége miatt különösen nagy kihívást jelentenek minden jármű számára. Az új Logan és az új Sandero szabad hasmagassága és fenéklemez-védelme azonban a legkeményebb igénybevételnek is ellenáll. Az új Sandero Stepway értelemszerűen még nagyobb hasmagassággal büszkélkedhet, így kényelmesen képes megbirkózni a könnyű terepviszonyokkal. Mindhárom új modell arra a B0 padlólemezre épül, amely egyébként az összes Dacia típus alapját adja. Ez a platform kategóriaelső felfüggesztési minőséget és úttartást biztosít.

Az új Logan, az új Sandero és az új Sandero Stepway vásárlói immár választhatják a Dacia vadonatúj, háromhengeres TCe 90 Euro 5 benzines turbómotorját, a Renault csoport hajtáslánc-szakértelmének legújabb büszkeségét. Az élénk és robbanékony, új motor mindössze 0,9 liter lökettérfogatú (898 köbcenti), és hatalmas előrelépést testesít meg a technológiai fejlesztés, valamint a méretcsökkentés (azaz az elvárások és a lökettérfogat minél pontosabb összehangolása) terén. A gazdaságos turbómotor (Turbo Control efficiency, TCe) finom gyorsítóképességéről egy igen csekély tehetetlenségű turbófeltöltő gondoskodik; a motor változó szelepvezérlésének köszönhetően 5250/perc fordulatszámon 66 kW (90 LE) teljesítményre képes. A legnagyobb forgatónyomaték 135 Nm, amely már egészen alacsony fordulatszámon elérhető (90%-a 1650/perctől).
 

A TCe 90 erőforrás minden tekintetben a kategória új pehelysúlyú bajnoka: 15 kilogrammal könnyebb egy hasonló tömegű, de hagyományos felépítésű erőforrásnál. A TCe 90 vegyes ciklus szerint, 100 kilométeren mért átlagos üzemanyag-fogyasztása 1,5 literrel alacsonyabb, mint az elődjének tekinthető motoroké: 1.6 MPI 85 LE a Logan és a  Sandero, illetve 1.6 16v 105 LE E85 (benzin üzemben) a Sandero Stepway esetében. Ez a fogyasztáscsökkentés 200 km-rel megnöveli a hatótávolságot, amely így mindhárom modell esetében meghaladja a 900 kilométert.

Mindhárom új Dacia modellhez megrendelhető az 1.5 dCi dízelmotor, Euro5 kivitelben 66 kW (90 LE) teljesítménnyel. Az 1.5 dCi Euro5 erőforrás emellett 55 kW (75 LE) változatban is megrendelhető az új Logan és Sandero modellekhez. A motorok forgatónyomatéka minden teljesítményszinten igen bőséges: 200 Nm (1750/percnél) a 75 és 85 lóerős verzió, illetve 220 Nm (1750/percnél) a 90 LE-s kivitel esetében. Ez azt jelenti, hogy az 1.5 dCi már rendkívül alacsony fordulatszámon igen élénken reagál a gázparancsokra, ami városi használatban szükségtelenné teszi a gyakori sebességváltást.

Az Euro 5 besorolású 1.5 dCi szén-dioxid-kibocsátása 99 g/km, átlagos üzemanyag-fogyasztása 3,8 l/100 km az új Logan és az új Sandero esetében (vegyes ciklus szerint); ennek köszönhetően a járművek hatótávolsága meghaladja az 1300 kilométert. Az új Sandero Stepway fedélzetén a 90 lóerős 1.5 dCi erőforrás 13 százalékkal kedvezőbb üzemanyag-fogyasztást és károsanyag-kibocsátást mutathat fel, mint az előző generációs dízel erőforrás.

Az új Dacia Logan és az új Sandero modellekhez megrendelhető, 75 lóerős 1.2 16v benzinmotor megfizethető és alacsony költséggel üzemeltethető, ezen kívül városban és országúton egyaránt sokoldalú képességekről tesz tanúbizonyságot. Az 1149 köbcentis erőforrás legnagyobb teljesítménye 55 kW (75 LE). Az Euro 5-ös 1.2 16v 75 benzinmotor átlagos üzemanyag-fogyasztása 5,9 l/100 km, kibocsátása 137 g/km.

A Dacia továbbra is támogatja az LPG-t, mint a gázolaj takarékos alternatíváját. Bizonyos országokban (Magyarországon is) az 1.2 16v 75 erőforrás kettős üzemű benzin-LPG kivitelben is kapható, ami még alacsonyabb üzemeltetési költségeket és szén-dioxid-kibocsátást eredményez (120 g/km LPG üzemben). Az 1.2 16v 75 LPG Euro 5 motor karbantartása egyszerűbb lett, szelepállításra – a többi motorhoz hasonlóan - csupán 120 000 km után van szükség.

A bizonyos motorokhoz társítható, új ECO üzemmód funkció automatikusan segít a vezetőnek az üzemanyag-fogyasztás mérséklésében, a rendszer a pazarló üzemeltetést ellensúlyozva biztosít kiváló üzemanyag-fogyasztást. ECO üzemmódban a rendszer úgy módosítja a motor és a légkondicionáló vezérlését, hogy azok a vezető és az utasok számára elfogadható tartományon belül üzemeljenek. Az ECO üzemmód funkció vezetési stílustól és útviszonyoktól függően akár 10 százalékkal képes mérsékelni az üzemanyag-fogyasztást. Az új Dacia Logan, az új Sandero és az új Sandero Stepway minden kivitelén megtalálható az ugyancsak az üzemanyag-fogyasztás mérséklését szolgáló váltási esedékesség kijelző, amely felfelé vagy lefelé mutató nyilakkal jelzi, hogy ideje sebességet váltani.

A csomagtartó alaphelyzetben 510 literes (VDA), ami páratlan érték a kategóriában. Ráadásul a be- és kirakodás is kényelmes, hála a széles (869 mm) csomagtérnyílásnak és a kellően alacsony (754 mm) rakodóperemnek.
A Logan újdonsága – bizonyos kiviteleken – a 60/40 arányban osztva dönthető hátsó ülés.

Az új Sandero és az új Sandero Stepway is rendelkezik minden Dacia meghatározó jellemzőivel: a tágassággal és a kiváló szállítókapacitással. Az új modellek rendkívül praktikusak és sokoldalúak. A csomagtartó mérete 320 liter (VDA). Mostantól az új Sandero, valamint az új Sandero Stepway minden kivitelén alapfelszerelés a 60/40 arányban osztva dönthető hátsó üléstámla. Teljesen lehajtott hátsó üléssel a maximális rakodókapacitás eléri az 1200 litert (VDA).

Az ABS blokkolásgátló fékrendszer mostantól vészfékrásegítés funkcióval is rendelkezik. Ez a funkció automatikusan maximálisra növeli a féknyomást, amennyiben a körülmények vészfékezésre utalnak. A rendszer a fékezés kezdetétől biztosítja a teljes féknyomást, amelyet az ABS aktiválási határáig fenntart. A még jobb láthatóság érdekében minden piacon, minden modell esetében alapfelszerelés a nappali világítás.

Mindhárom modellt vezető- és utasoldali légzsákkal, valamint az összes Euro 5-ös kivitel esetében elülső oldallégzsákokkal szerelték fel. Az első biztonsági övek överő-határoló segítségével korlátozzák az ütközés során a felsőtestre ható erőket. A vezető biztonsági övének bekötésére hang- és fényjelzés figyelmeztet minden európai kivitelű modell esetében. Az új Logan, Sandero és Sandero Stepway modellek hátsó szélső üléseit Isofix gyermekülés-rögzítő aljzatokkal szerelték fel; ez az új Logan esetében vadonatúj funkcionalitást jelent.

Mindhárom modell karosszéria-szerkezete megerősített, programozott deformálódású gyűrődőzónákat tartalmaz. Az első lökhárító és a motorházfedél alakját, vastagságát és merevségét a fokozott ütéselnyelő képességet szem előtt tartva alakították ki, különös tekintettel a gyalogosgázolás következményeinek minimalizálására.