Okányi Attila, az autovit.ro vezérigazgatója szerint a román autópiacot nem lehet egy napon emlegetni a Nyugat-Európaival. Nagy különbségek vannak a nyugati autópiacok és a romániai között: más-mús volumenű, nagyságú piacról van szó, de a vásárlóerő és a környezetszennyezési adó megléte is nagyban befolyásolja a piacot.

Az autóeladásokat közvetító autós portál vezetője elmondta, hogy ugyan 2012-ben nőtt a használt autó piac 2011-hez képest, de nem éri el a 2010-es szintet.

„A Hajtási Jogosítvány- és Gépjárműnyilvántartó Hivatal (DRPCIV) adataiból és az használt autó kereskedések visszajelzéseiből arra következtetünk, hogy idén több autót vásárolnak, mint tavaly” – mondta Okányi Attila.

Az elmúlt években inkább a német márkákat kínálták a román mésodkézbeli autók piacán, de idén az Autovit 16 062 eladó Fordot regisztrált, ami az összes aladó autó 11 százalékát teszi ki. 2012-ben 13 500  Mercedes-Benzet (9,4%) és 14 240 Audit (9,9%) kínáltak a piacon.

A 10 leginkább kínált márka idén is, akár 2011-ben a Volkswagen, az összes eladásra kínált autó 21 százaléka. Ezt követi az Opel 15, a BMW 12 százalékkal.

A Dacia Logan tavalyhoz képest két helyezéssel esett a hatodik helyre: 2012 első harmadában 4867 eladó Logant hirdettek meg az autovit.ro-n.