Közzétette a kormány a díjfizetős szakaszok listáját és térképeit. Megyékre lebontva tekinthetők meg. 

Sok úton kell majd fizetni, csak Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyében nincs útdíjköteles szakasz. Egy adott megyei matricával a megyében található utolsó csomópontig használható egy-egy fizetős út, a következő szakasz használatához - hiába van még a megye határain belül - már a következő megyére érvényes matricával is rendelkezni kell, a megyei matrica ára ötezer forint egy évre.

Az egyes megyékre vonatkozó térképek a megye közigazgatási határán belül húzódó gyorsforgalmi úthálózatot ábrázolják. A díjköteles gyorsforgalmi úthálózatot minden esetben piros vonal jelzi, a díjfizetés nélkül használhatót pedig zöld. A térképek feltüntetik  a megye közigazgatási határán belül található összes gyorsforgalmi úti csomópontot,  külön jelölve  a megye közigazgatási határához legközelebb eső csomópont. Az adott megye gyorsforgalmi úthálózatát az ennek használatára jogosító e-matricával az utolsó, kiemelten jelölt csomópontig lehet jogszerűen használni, ezt követően a gyorsforgalmi úthálózat igénybe vétele kizárólag a szomszédos megyére érvényes matricával, vagy a teljes úthálózatra (pl. 10 napos jogosultság) jogosító termék birtokában lehetséges.

A díjrendelet-módosítás fontos változásairól a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) tájékoztató anyagot készít, amely január 1-jétől letölthető a nemzetiutdij.hu oldalról.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. táblákkal segíti az autósokat, a táblázási munkák folyamatosan zajlanak. A tájékoztató táblák az M1, M3, M7 Budapestről kivezető szakaszain az utolsó díjmentesen használható csomópont előtt figyelmeztetnek majd arra, hogy mekkora távolságot követően következik a fizetős autópálya szakasz. Az M0-s autóúton az irányjelző táblák informálnak a díjköteles útvonal kezdetéről az arra való ráhajtás előtt, így az autósok a díjköteles szakasz előtti utolsó csomóponton keresztül elhagyhatják az autóutat.

2015. január elsejétől a mintegy 1500 értékesítési pont bármelyikén bármely megyére - Nógrád, Jász- Nagykun-Szolnok és Békés megye  kivételével, ahol nincs díjköteles gyorsforgalmi hálózat - megvásárolható a megyei matrica.  A korábbiak mellett a megyei matrica és más új matricatípusok (7 fő feletti mikrobuszokra, utánfutókra érvényes matricák) a szokott értékesítési csatornákon válthatók meg: a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. ügyfélszolgálatain, a határátkelőknél meglévő viszonteladói értékesítési pontokon, az ematrica.autopalya.hu weboldalon, valamint a további viszonteladók jelentős részénél, így a Mol, Shell, Agip töltőállomásokon. A részletekről december 31-től tájékozódjon a nemzetiutdij.hu oldalon.

Február elsejétől minden eddig megszokott értékesítési ponton és mobiltelefonon (applikáción keresztül vagy sms-ben) is meg lehet majd vásárolni az új matricákat.

Türelmi idő is segíti a közlekedőket, hogy megszokják, egy adott megyében mely szakaszokon érvényes a megyei matrica. Átmeneti rendelkezésként azok az autósok, akik a díjköteles szakaszokat jövő januárban matrica nélkül használják, mentesülhetnek a 14 875 forintos pótdíj megfizetése alól, ha legkésőbb február végéig a NÚSZ Zrt. ügyfélszolgálati irodájában a szolgáltatási díj megfizetése mellett (1470 Ft) az adott szakaszra érvényes megyei vagy országos éves matricát váltanak. A 2014. december 31-e előtt vásárolt heti (10 napos) és havi matricák a lejárat időpontjáig, a 2014-es éves matricák 2015. január 31-ig érvényesek.