A tavalyinál több autót adott el és magasabb bevételre tett szert a Nissan a folyó pénzügyi év első felében, eredménye azonban csökkent, és éves előrejelzését is mérsékelte a kínai eladások visszaesése miatt.

Pénzügyi éve április-szeptemberi első félévében a Nissan konszolidált üzleti eredménye 7,3 százalékkal 278,04 milliárd jenre, nettó nyeresége pedig 2,8 százalékkal 178,30 milliárd jenre csökkent. A Nissan eladásai az előző évihez képest 11,3 százalékkal 2,48 millió autóra, értékesítési árbevétele pedig 4,1 százalékkal 4,55 ezer milliárd jenre emelkedett a folyó pénzügyi év első felében.

Éves eredmény előrejelzését a Kínában kialakult japánellenes hangulat miatt visszaeső keresletre hivatkozva csökkentette a Nissan. A Nissan forgalmának az első félévben mintegy 30 százalékát adták a kínai eladások. Októberben azonban eladásai 40,7 százalékkal 64,3 ezer autóra estek vissza a 2011 októberihez képest. A 2013 márciusával záró folyó pénzügyi évre vonatkozóan a Nissan korábbi 400 milliárd jenes előrejelzésével szemben már csak 320 milliárd jen nettó nyereséggel számol, 6,3 százalékkal alacsonyabbal az előző évinél. Üzleti eredmény előrejelzését a folyó pénzügyi évre 700 milliárd jenről 575 milliárd jenre csökkentette a Nissan, bár az előző évinél még ez is 5,3 százalékkal lesz magasabb.

A Nissan 5,08 millió autó eladásával számol a folyó pénzügyi évben, kevesebbel a júliusi előrejelzésében kitűzött 5,38 milliós célnál. Értékesítési árbevételre vonatkozó előrejelzését a júliusi 10,3 ezer milliárd jenről 9,82 ezer milliárd jenre mérsékelte, ami 4,3 százalékkal lesz magasabb a 2011/2012-es pénzügyi évben elértnél.