Szombat éjjel egy személygépkocsi borult fel és gyulladt ki Nyíregyházán.

Szombat éjjel egy Renault közlekedett a 41-es főúton Napkor felől Nyíregyháza irányába. Orosnál, a Fő út-Diák utca kereszteződésében lévő körforgalomnál a nagy sebességgel haladó jármű előbb áttért a menetirány szerinti bal oldalba, egyenesen keresztű hajtott a körforgalmon, kiborított egy jelzőtáblát, majd a járdaszegélynek ütközött.

A Renault felrepült a levegőbe, nekivágódott egy betonlábazatnak, majd félig a járdán félig a bokrok között a tetején ért földet. A gépkocsi elkezdett füstölni, ezt vette észre egy arra járó autós és értesítette a tűzoltókat.

© fotó: szabolcsvonulas.hu

Az esethez a nyíregyházi tűzoltók vonultak. Amikor kiérkeztek a jármű akkor kezdett lánggal égni, de pillanatok alatt eloltották. Közben előkerült a gépkocsiban utazó négy fiatal is, akiket a mentők sérüléseik miatt kórházba szállítottak. A helyszínelés és műszaki mentés idejére az útszakaszt lezárták, a forgalom rendőri irányítás mellett, váltakozva félpályán haladt.

A teljesen összetört gépkocsit autómentő szállította el. A kiborított jelzőtábla az ütközés erejétől úgy elrepült, hogy a helyszínelés ideje alatt nem is találták meg. A gépkocsiban utazók használták a biztonsági övet, ezért is nem sérültek meg komolyabban. A nyíregyházi rendőrkapitányság vizsgálja a körülményeket, azt is, hogy az ittasságnak volt-e szerepe a baleset bekövetkeztében - adta hírül a szabolcsvonulas.hu.